Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.08.19. Irún – San Sebastián (23,8 km)

2013.01.14

Tegnap minden óraütésre történt; a busz, a repülő, a városi járatok mintha összebeszéltek volna a javunkra. Az albergue egy bérház első emeletén két összenyitott lakásból áll, két fürdőszobával. A szobaajtókat leszerelték, így nem capkodják a mockosz kisz zarándokok. A közeli étteremben vacsoráztunk. Mellettünk egy német házaspár, akikről később kiderült, hogy a szobatársaink. A spanyol hospitalera nagyon kimért, este 10-kor kapuzárás. Naplót sem írhattam már, annyira későre járt, a fény pedig zavarja a többiek alvását. A zuhanyzás hidegbe hajló vízzel történt. Reggel 7-kor már szinte menetre készen álltunk, nem kértünk reggelit sem.

 

A városból kifelé menet borús, felhős volt az ég. Egy templom [Santuario de Guadalupe] magasan látszott a hegyvonulat tetején; sejthettük volna, hogy oda fogunk felmászni. Izzadtunk, mert a levegő párás és nem fúj a szél sem. Az út végig példásan jelezve. Az emelkedők megdobogtatják a szívem, időnként csodás látvány nyílik a tenger felé. Egy hosszú kaptató után mintha a hegygerincen mennénk végig, alig van szintkülönbség. A csapadéktól minden üde zöld. A városok környéke erősen iparosodott, sehol szemét vagy rendetlenség. Zarándokból keveset látunk, viszont egyik szakaszon szembejött velünk két félős csacsi. Már nagyon fáradt vagyok, egyszer álltunk meg pihenni délig. Lassan ereszkedik az ösvény és egy kedves kis városkában [Pasaia-Donibane / Pasaio-San Pedro] találjuk magunkat, millió lépcsőn leereszkedve. Az öböl partján kinn ülős vendéglő. Megpihenhetünk végre. Sört és sült galambot rendelünk sült krumplival. A mellettünk lévő hagyományos házsor Horvátországot idézi; szűk kis sikátorokon át megyünk, olykor a baszk függetlenséget hirdető plakátok és falfestmények között. Az öböl másik, ipari kikötős részébe egy kis motoros lélekvesztő szállítja a zarándokok és turisták seregét. Aztán jön egy újabb meglepetés, a szemközti hegyre is lépcsősoron át vezet az út (a nagyon durván emelkedő út). A legtetején egy kis pihenőnél – és előtte pár spontán megállónál – csillapítjuk le a szívverésünket. A fenti látvány minden szenvedésért kárpótlást ad. Csoda csoda hátán. A természet bő kézzel szórta erre a tájra a szépséget.

 

A leereszkedő San Sebastianba már tele volt reménnyel. Strandok és épületek kavalkádja fogadott minket. A városba beérkezve a nyilak is gyérültek, éppen ott találtunk egy információs pontot is, ahol a várostérképen megmutatták az albergue helyét. Nem volt vidám a távolság még odáig, tekintettel arra, hogy már alig álltunk a lábunkon. Ferit csak a lendület vitte már tovább, ezért nem állunk meg, csak én fotózok időnként. Egy fiatal csoport irányba állít minket, így előbb, mint gondoltuk volna, megtaláljuk az iskolából átalakított szálláshelyet. Mivel 50 ágy van (emeletesek), emellett döntünk. A fürdő elég nehézkesen működik [a gyerekmosdókból leválasztottak egy férfi és egy női zuhanykabint], nincs itt sem meleg víz, de mosni és teregetni is tudunk. Két önkéntes nénike adminisztrálja a beérkezőket, elképesztő lassúsággal. Ha nem is azonnal, de sorra kerülünk és végül még vacsorahelyet is keres velünk MarieVi (Mária Viktória). Mivel a vacsorát csak 8 óra után szolgálják fel, naplóírásba kezdünk. Holnapra vettem két kopaszbarackot, hátha nem lesz sok üzlet útközben. Internetet nem is keresek, a városban egy hetes ünnepségsorozat zajlik, a playa zsúfolt és zajos. Pár utcával vagyunk csak beljebb a tengerparttól, mégis egészen nyugodt itt az élet. Van néhány viszkető pont a karjaimon, még nem tudom eldönteni, hogy valami allergiás válasz, vagy rovarcsípés nyomai. Remélem, nem az utóbbi. A tömegszállások logikája szerint sajnos lehetséges, hogy már az első este támadtak.

 

 

Tegnap és ma is meglepetés számomra, hogy itt vagyunk, van szállásunk, vacsorázunk. A mai fáradtság kicsit visszavesz a lelkesedésemből, de bizakodó vagyok. Még lefekvés előtt kibontottam a „ha kell egy kis biztatás” csomagot. Aranyos Zsuzskától ez a készülés. Vacsora közben Ferivel beszélgettünk a Körről. Úgy látom most, hogy egy párkereső szolgáltatásra lenne igény. Ebben viszont nem szeretnék részt venni, hacsak már nem rendeződött a saját párkapcsolatom. A szobában mindenki a lefekvéshez készülődik, Ferit kivéve. Ő már jóízűen horkol.


Nincsenek különösebb gondolataim, csak figyelem, ami történik velünk és bennem. Egész jól tudunk együtt haladni, csak az utolsó métereken éreztem türelmetlenséget Feri lassúsága miatt. Jó, hogy együtt vagyunk, így valós tükröt kapok az egész napi működésemről, nem csak az aktuális estéről.

 

Az indulás olyan természetességgel teli, hogy időnként a súlya elvész számunkra. Ott vagyunk a rajtvonalnál, a megszokott emberekkel az oldalunkon. Pedig a hajnal is a megérkezés része: meg kell érni rá. Külön feladatunk, hogy a cél igézetében hálásak legyünk annak a fészeknek, ahol a szárnyainkat próbálgattuk.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.