Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.08.21. Zarautz – Deba (21,3 km)

2013.01.14

Reggel sokan mocorognak, szintén hajnalban ébredek. A ruhák sajnos nem száradtak meg ismét: a zoknikat és a pólót a hátizsákra csipeszelem, a többit becsomagolom. Csak összejön egyszer a száraz ruha. A kávéautomatából egy forró csokit veszek. Már derengő reggelben indulunk el. A templom mellett hirtelen és hosszan emelkedik az út, és ez így marad mára. Egy bagettet szállító férfi azt tanácsolja, hogy a lépcsősor alján találunk egy panederíát, ahol néhány egyéb élelmiszer is terem. Mivel vasárnap van, nem finnyáskodunk. Gyümölcslé, sonka és egy kis doboz tejberizs. A lépcső árnyékos felén meg is ettük (legalább a felét), a tejberizst tartalékoltam. Gyönyörű – alpesinek beillő – tájak, és amikor hátrafordulunk, ott a tenger. Minden üde zöld, a sok legelésző állat körülöttünk. Nagyon fáradtan beértünk Zumaiaba, ahol az öböl-parti, árnyékos sétányon letanyáztunk. Szomorú belátás, hogy az út hosszabb felét még nem tettük meg. Ismét szívdobogtató emelkedők jönnek, egyik tetején asztal padokkal. A közelben van egy WC is, tiszta, csak ülőkéje nincs: csak két kapaszkodó van oldalt. Próbálom használni, de a lábaim annyira feszülnek a szokatlan tartástól, hogy végül feladom. A nap folyamatosan tűz, ahol csak tudom, vizezem a fejem és a sapkám, ami rekordidő alatt ismét csontszáraz lesz. Jól elvezeti az izzadtságot.


Mire felmásztunk Itziar szűk utcácskáin, már csak pihegtünk. Egy ablak mellett két oldalt a falból kinyúló ülőalkalmatosságok és egy vízcsap. Árnyékban nyújtóztatjuk ki a lábunkat. Aztán már csak lefelé Deba irányába. Az autópálya alattunk egy alagútban vezet. A városkába beérve hamar a liftnél találjuk magunkat. Rémlik Csaba elmondásából, hogy a zarándokszálláshoz jön fel, mégis lemegyünk először vele, mert nem tűnik fel az iskola és nem is jelzik feltűnően az albergue helyét. Végül a zarándoktársak útbaigazítanak. A bejáratig még pár lépés fel. :(

 

 

Az hospitalera kedves; tudja, hogy mi fán terem Buda és Pest. Segít a jégakku hűtésében és hoz átmeneti hűtéshez jeget is. A hőség mellett jó erős szél fúj, a tetőteraszra kiteregetem a ruhákat, olyan bíztató a helyzet, hogy még a nadrágomat is kiöblítem mellé. A városkában egy kenyérboltban kapunk felvágottat is reggelire. Rövid séta a strandra, aztán hazanézőben meglátunk egy pizzériát. Finom a vacsora, és nem kell várni vele este 8-ig. A lift is csak 21 óráig üzemel, igyekeznünk kellene vissza. Ami így is aktuális, mert erősen szemetel az eső. Még az utolsó pillanatban bemenekítem a félszáraz ruhákat. Bennük már nemigen gyalogolhatok holnap, de legalább tiszták. Az egyik lányról kiderül, hogy lengyel, a barátja pedig Columbiaból származik és most Logroñoban él. A szomszéd ágyon egy mexikói fiú alszik, akinek az apja japán. Kei Tanikawa, akinek az anyja mexicana. Holnap átlépjük Guipúzcoa és Vizcaya tartományok határát, de még Baszkföldön belül maradunk. A városokban-strandokon, ahol csak járunk, a baszk függetlenséget legálisan hirdető feliratok, ember-nagyságú betűkkel, a falakra festve. Néha a spanyol és francia zászlók áthúzott verziójának a társaságában. Még nem értem a jelenséget, talán csak szelepeltetni akarják az indulatokat…

 

Még kilenc előtt is érkeznek biciklisek, hely van bőven. Feri már szinte alszik, mikor megjön a jégakku. Lassan én is átadom magam az ágynak. Fáradt vagyok és még kevés gondolatom termett. Ha együtt megyünk, akkor is külön-külön járunk. Az emelkedőkön csak a saját tempónkban járunk, mert akadály lenne gyorsítani vagy lassítani a másik kedvéért. Inkább én vagyok a gyorsabb. Annyira nem zavaró, mert egyébként szinkronban vagyunk. Ferinek van két vízhólyag a lábán, lefekvés előtt kezeltük őket. A biciklisek olaszok. Egyik zokon vette, hogy az hospitalera az accat (ch) „cs”-nek ejtette. Kisegítem, mint társát, aki nem érti a spanyol feliratot a zuhanyzó ajtaján. Szó szerint: „fürdés után takarítsd fel magad után a helyet”.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.