Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.08.25. Lezama – Portugalete (29,9 km)

2013.01.14

Reggel 6-tól már mocorgunk, csomagolunk csöndesen, a 7 órai zenés ébresztőkor már a teánkat kortyolgatjuk. Elsőként lépünk át a küszöbön és „Buen Camino!”-t kívánunk a társaságnak. A napkelte már az úton fogad bennünket. Feri mesél a múltbeli veszteségeiről. Aztán az emelkedős szakasznál – ahonnan már látjuk a bilbaói repteret – a skót házaspár beér minket. Rövid ideig váltott párban haladunk egymás mellett. A férj meséli, hogy a ’70-es években debreceni cserediák volt, mint biokémikus. Még mindig el tud számolni 10-ig magyarul, segítség nélkül. :)


Bilbao nem volt olyan ijesztő, ahogyan az elődeink (Zsolt és Csaba) lefestették. A katedrális világos, szép. Az emberek segítőkészek, maguktól mondják az információt. A jelzések példásak, egyik útkereszteződésnél sem bizonytalanodunk el: „Merre tovább?”. Leereszkedni [a városba] és átmászni rajta a melegben nem volt egyszerű, de erre már számítottunk. Még Bilbao egyik kis árnyékos utcájában ittunk egy kávét. A kapaszkodó végén kis remeteség kápolnája áll. Előtte padok, a közelben hűs víz és egy gyerekcsapat. Az apa kedvesen készít rólunk egy közös képet. Csak egy eltévedésünk volt ma. Eredetileg 12 km plusz utat gondoltunk, mert Barakaldoban alberguet jelez a térképünk. Sajnos téves az infó, így plusz 20 km lett a végén. Sestao munkásnegyede mellett átsétáltunk a még épülő autóúton. Nagyon nyócker hangulatú lakások és lakosok voltak.

 

Nézegetve a fotókat, minden napról a szálláshely képe az a viszonyítási pont, amire az adott 24 óra emlékeit sikerül felfűzni. Egy pillanatnyi örökkévalóság: van helyünk a Nap alatt, otthon vagyunk a néhány órára teremtett komfortzónánkban. És a reggel mindegyiket sorra elveszi, mégis ezek a kis befutások, beteljesülések adják meg a fáradtságaink jutalmát, teszik elfogadhatóvá az izzadást a tűző napon. Annyi átmeneti otthonom volt már, a mostani is az, ha 10 évekre is. És ebben a pillanatban a tökéletesen az enyém, mert értem működik. Lehet, hogy holnap másnak teszi kényelmessé a létezést, ez most mit sem csorbít a mai szolgálatán.

 

Már csak vánszorogva kérek segítséget egy padon ülve beszélgető női pártól. A fiatalabb készségesen elkísér minket a pár lépésre lévő ajtóig. Kevés a jel, az sem folyamatos, vagy mi tévedtünk le az ösvényről. Alkalmi idegenvezetőnk is elismeri, hogy nem sok a nyíl erre. Az hospitalero már a lépcsőn ülve vár és mosolyog, integet nekünk. Bőven van hely és centrifuga (!!!), így a mosott ruhák hamar száradhatnak. Közel az internetes hely és ráadásul mozgó járda szállít odáig.

 

A vacsorahely (Bar el Jardin) tiszta, rendes és a menü is bőséges. A bortól kicsit elkótyagosodtam. Behozom a még kicsit nyirkos ruhákat éjszakára a folyosóra. Fogmosás, naplóírás. Ferinek megduzzadt a lába, bekentük a múlt évben vett kenőccsel. A hetedik nap, amikor az Úr megnyugodott, nekünk mozgalmasan telt. Volt benne minden, mint a valóságban – hiszen ez a való élet, nem csak az ünnepi találkozás a felhőben vagy tűzoszlopban.

 

Viola (a német nő) Bilbaoban vonatra szállt a gyermekeivel. Sajnálom, hogy nem tanítottam meg neki a „Megkötöm lovamat…” népdalt. Biztosan tetszett volna neki (a gyönge Violámhoz kitétel miatt). Alszom. Holnap 41 km vár ránk, ha albergueben akarunk aludni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.