Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.08.29. Noja – Santander (28,5 km)

2013.01.14

Reggel sokáig aludtunk, nyolc körül indultunk el a szobából. Mivel esett az eső, visszafordultunk az esőkabátokat felvenni. A városi rendőrök mutatták az irányt, de megjelent a Jótevőnk, így visszamentünk vele a megígért kávéra. A tejeskávé mellé kaptunk pirítóst is, vajjal és lekvárral. Közben beszélgettünk spanyolul, nagyon tájékozott és kedves ember. Puskás is előkerült természetes módon, meg egyházi témák. Az apácák által készített helyi édességből kaptunk tőle egy csomaggal. Olyan kár, hogy őt nem fotóztam le, valahogy tolakodásnak tűnt volna. [Pedig az utunk egyik legszebb emléke tartozik hozzá.] Megölel mindkettőnket az indulás előtt. Az eső szitált; hol csak szemerkélt, hol egy kis szünetet tartott. Ennek az ütemnek megfelelően néha leveszem az esőköpenyt, azután vissza. A csípések nagyon elkedvetlenítettek. Ma éjszakára be is fújom magam. Végig az országúton jövünk, a nojai segítőnk is azt tanácsolta, hogy kerüljük a kitérőket. Ebédidőben Galizano mellett egy bár teraszát választjuk megállónak. A sör és a maradék ennivalónk új erőt ad. Olyan hamar beérkeztünk a kikötőbe, hogy még az előző komphajót is láttuk. Pár percnyi pihenő a fedélzeten, aztán irány az öböl túloldala: Santander.

 

Szép, tiszta város, a tömeg sem nyomasztó, csak szokatlan. A turista infó segítségével rövidesen az albergueben vagyunk. A mosás halasztva. Visszamegyünk a kikötő melletti parkhoz, ahol a szabadban sütnek és kirakodóvásárt tartanak. Sült kolbászt és sonkát veszünk sült paprikával. Aztán gézlapért a patikába, a holnapi reggelit megvenni a szupermarketbe is benézünk. A szálláson 1 euró az internet – írok a blogba pár mondatot. Meg van az egy nap előnyünk, így már csak egyet kell kigazdálkodnunk. Menni fog. A szállás csendes, kollégiumi hangulata van. [Valójában lakótelepi lakásokból összenyitott közös tér, teregetni is az ablakok melletti kötelekre tudunk.] A spanyolok még a várost járják. Feri már lefeküdt. Jó, hogy itt vagyunk. Semmi különös érzés nem mozdul most bennem. Csak figyelek és várok arra, hogy mi mutatja meg magát.

 

Az ágyak mellett egy fotelben ülök. Nem akaródzik a lefekvés. Olyan harmonikus itt maradni egy helyben. A holnap még elképzelhetetlen messze van, a mai nap pedig szintén elsüpped a valószínűtlenség emlékei közé. Keresem a MOST erejét, azt a kivételes és kitüntetett pontot, ahol hatékonyan megélhetem a létezésem örömét vagy fájdalmát. A blog kezd elégtelen eszköz lenni; nincsenek nagyon kiérlelt mondanivalóim. Még jó, hogy sokan a képekkel is beérik, az nem igényel különösebb kifejtést. Rám tört az álmosság, engedek neki.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.