Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.09.10. La Caridad – Ribadeo (21,6 km)

2013.01.14

Nyolc után indultunk, a könnyű nap ígéretével, ezért nem sietünk. Egy kis kitérő után – ami egy talált térkép alapján levágja az országút kanyarulatát – szinte végig az út [carratera] vonalában megyünk. A Nap felkelt, de enyhén felhős az ég és fújdogál a szél is. Pár kilométerre találunk egy kinti asztalt padokkal, egy jól megtermett eukaliptusz fa alatt. Itt reggelizünk, aztán tovább a szokott tempónkban. Tapia de Casariegot szeretnék elkerülni, végül sikerrel jártunk. Közben újra összefutunk Franciscoval, ő veszített el 4 oldalt [az útikönyvéből], amiből kettőt mi találtunk meg. Nekünk adja végül. Lamelas környékén beülünk egy italra egyik étterembe. Egész nap nem pihentünk sokat, aminek az a gyümölcse, hogy 3 órára már itt vagyunk az albergueben. Ferinek egy camping ágy jutott az előtérben. Tudunk mosni és a nagyon kellemes meleg mellett a tengeri szél és besegít a szárításba. [A szállás, mint egy kis fecskefészek, a két partot összekötő autópályahídra néz.]

 

Kimegyünk a városba nézelődni kicsit és vásárolunk egy kis reggelinek valót. Bicikli verseny miatt felpezsdült a belváros. Úgy látom a többiek is hasonló menetrendet követnek: mosnak, esznek, pihennek…

 

A napok úgy rakódnak egymásra, mint a fák évgyűrűi. Nincs sok különbség közöttük. Eszünk, alszunk, mit a csecsemők. Gondoskodunk a hétköznapi szükségleteinkről és megyünk előre. Pedig van valami több, valami, ami meghaladja ezt a vegetációt. Olykor a gondolatok is nehezen jönnek. A Caminoban a monotonitásnak is értelme, feladta van. Rámutat az életünk „megváltatlan” részeire. Arra, hogy ezek adják a habarcsot a fontos emlékköveinkhez. Ezekből a vacakokból épül egy személyre szabott otthon, olyan lakás, ami a saját ízlésünkhöz, méretünkhöz és álmainkhoz igazodik. Amire jó visszanézni még a kiköltözés után is.

 

Ribadeo az Eo folyó kiöblösödött torkolatánál [Ría del Eo] fekszik, csodás helyen. A modern és a régi épületek furcsa keveredése. Mikor visszaérkezünk a zarándokszállásra (19:00) a ruháink már csont szárazak. Fél óra múlva jön a bélyegzős ember, addig megírom a mai napot.

 

Egy kis szállás olyan biztonsággal, otthonossággal és örömmel tud bírni. Feltölt erővel. Befogad és útra enged. Milyen lesz az én otthonom? Egy bírtok, egy lakókocsi vagy csak a tulajdon testem? Elfogyott a 10. térképlapunk, még 3 oldal van hátra Santiagoig; onnan még 3 nap, összesen 11. Mintha tegnapelőtt repültünk volna ide. Annyi minden történt és az élmények olyan gyorsan követik egymást. Ma az út során nagyon kellett WC-re mennem. Megálltunk egy műhely közelében, ahol egy férfi csempézte a falat. Egy idős bácsit szólítottam meg, aki közbenjárt az érdekemben. Csak 10 méterre volt a megoldás.

 

A spanyolok 19:30-kor már fürtökben lógnak a bejárat előtti kövezeten. Mindenki menne a dolgára. Remélem, mielőbb jön a gondnok, mert én is éhes vagyok egy menüre. 5 EUR, Galícia szerinti ágyhuzat csomag. Már tényleg közel vagyunk. Mégis a fáradtság vesz erőt rajtam. Szomorkás, hogy elhagyjuk a tengert. A száraz pólóim tele vannak az illatával. Két – orosznak kinéző – nő lakik a szemközti ágyakon. Már Finisterrere készülök, nem Santiagora.

 

Zarándokmenüt ettünk, a spanyolt útitársaink segítettek megtalálni a vendéglőnket. Alig vannak páran az ágyukban, mikor az utolsó sorokat a konyhában állva leírom a naplómba. Internetes helyet sajnos nem találtunk, talán majd holnap…

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.