Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.09.14. Vilalba – Miraz (38,7 km)

2013.01.14

Feri tegnap este hosszasan pihent, én a szundi után elindultam vásárolni és felfedezni a környéket. A szupermarket még nyitva volt, aztán tovább sétáltam a városközpont irányába. Egy hatszög alapú régi torony [Torre de los Andrade] közelében barokk templom áll. Mikor belépek az ajtaján, a felajánló résznél tartanak a misében. Ott maradok a befejezésig. Aztán megnéztem a jeleket, hogy holnap merre megyünk tovább; visszafelé tartva vettem csokis churrost is. Kb. ½ 10 lehetett, mikor visszaérkeztem. Ferinek sört és sampont is kaptam. Reggel 6 körül ébredtem, éjjel sokat forgolódtam… A 7 óra még derengő hajnalnak tűnik errefelé. Szinte elsőként hagyjuk el a szállást – a kutyás fiú a cipőtárolóban aludt a földön, hogy a kedvencei közelében maradjon. Pedig csípős hideg van ott. Ramatyul is nézett ki reggelre, a huzatban, a betonon feküdt egy polifoam matrac volt csak alatta.

 

Ma megint több erdei, füves-földes út volt a talpunk alatt, mint aszfalt. Albahoz csak 9-re jutottunk be, a mi – szokásosnak mondható – reggeli kávénkra. A haladásunk csigatempójú. A reggelivel összevont ebédet ismét egy buszmegállóban fogyasztottuk el, ami egyik oldalán nyitott bádoglemez-doboz csupán. A célnak tökéletesen megfelelt. Legalább benne nem fújt a szél. Baamondehez az előre saccolt 13-kor érkeztünk, nem nagy hely, az albergue felismerhető módon a központban áll. Csak bekukkantunk kívülről. A szomszédos bárban sört iszunk, a tapas természetesen jár hozzá. Annyira vártam, hogy meglássuk Pargat, ami a mai út ¾-én fekszik, hogy túl is mentünk rajta, észrevétlenül. Raposeira táblájánál tudatosult mindez, ahol leültünk egy ház utcára nyíló teraszának a szélére, hogy kifújjuk magunkat. Még a hátizsákot sem kellet levenni, csak meglazítottam az övét.

 

Kis üldögélés után a folytatás (kb. 6-7 km még) mellett döntöttünk. Egy spanyol férfi tűnt fel mögöttünk, ami önkéntelen versenybe hajszolt bennünket. Már alig bírom a tempót, kicsit benne vagyok Feri miatt is. [Aztán később kiderült, hogy mindketten a másikat húztuk bele ebbe a csőbe.] Seixónnál vereséget szenvedtünk, mert két biciklissel együtt utolért minket. Elmondta, hogy még 3 km van hátra. Már nem is annyira „ellenfeles”. Kezdek fohászkodni, hogy mindenkinek jusson hely éjszakára, aki úton van valahol. Nagyon kikészültünk. Amikor a recepción udvariasan elkérik a credencialunkat, megnyugszom. A szobában pihennek már a madridiak, velünk telt be a létszám mára. Fürdés után csak kiteregetem a ruhákat szellőzni, Sobradoban állítólag mosnak ránk… [Ez nem volt igaz.] Elvackolódás után alszom egy órácskát, ettől enyhült a sarkam fájása is.

 

Nehéz megkerülni azt a kérdést, hogy mennyi ebben az útban a sportteljesítmény. Van benne egy jelentős kihívás, mesélhető nehézségek. Jó érzéssel tölt el, amikor ránézek az Ibériai félsziget térképére, mert keresztbe-kasul jártam már rajta, otthonosak a hegyei, folyói és tengeröblei. A Camino nagy nevelő abban, hogy engedjük oda a többeket is a pályára, mert elég széles és tágas minden irányban. Akik itt járnak, azok nem ellenségek, még csak nem is vetélytársak, hiszen annyi aranyérem vár Santiagoban, ahányan elindulnak a szélrózsa minden irányából. A megérkezésben átélt közösség és baráti együttlét nagyobb ajándék, mint bármilyen egyéni csúcs: múlhatatlan örömet ad nekünk.

 

A kis bárban, ami az egyetlen kereskedelmi egység közel s távol, egy polc teszi ki az élelmiszerüzletet. A spanyolok főznek és vacsorára hívnak bennünket. Két üveg bort és egy csokit veszünk hozzájárulásként. Milánóit készítenek, minden lehetséges alapanyagból. Bőséges és kedves a vendéglátás és az együtt töltött idő. Negyed 10-kor indulok rendbe szedni a dolgaimat holnapra.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.