Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.09.19. Santiago de Compostela – Negreira (22,1 km)

2013.01.14

Előző éjjel pocsékul aludtam: fél 12-kor és fél 2-kor is ara ébredtem, hogy viszket a bokám. Végül felkapcsoltam a villanyt, és a világos lepedőn megfogtam egy példány chinchest (itt az albergueben!!!). Tehetetlenségemben csak ülök az ágy szélén, minden mozdulat perceket vesz igénybe. Megnyírom a bajuszom, megiszom a joghurtot és összeszedem a száradt ruhákat. Még mindig csak 4 óra van. Lassan felöltözök és utcai ruhában (már világosodik) eldőlök az ágyon. Rövid, alvásnak nem nevezhető közjáték után észreveszek a matracon még egy dögöt. Arra sincs energiám, hogy szétlapítsam, ezért hagyom elslisszanni…

 

Lemegyek az alagsori hűtőhöz, ébresztőre felhozom Ferinek a jégakkukat. 5-6 adag alufólia maradt még, ez is a hazaútról beszél. A netes gépek melletti sarokban, egy kényelmes karosszékben ébredezek 6-ig. Aztán kopogok Ferinek és indul a nap. Az albergue közös részében a többség még szunyókál, talán ma már hazafelé tartanak. Csendben osonunk el az ágyuk végénél, a teljes menetfelszerelés rajtunk. Hűvös van és sötét. A városi világítás fényénél eltipegünk a tegnap látott parkba, majd a toronyóra hangjának segítségével a catedral irányában folytatjuk. A sárga nyilak és jelzések megbízható módon, sűrűn egymást követve vezetnek ki a városból.

 

Több mint 2 óra kell ahhoz, hogy elérkezzünk Alto do Ventoba. Magunk előtt és mögött meglepően sok zarándok-párt látunk. Ez egy kettes műfaj. J Nehéz még elképzelnem, hogyan lesz szállásunk ma estére. A kávé mellé, reggelire sült bacont és tükörtojást kérünk. Egészen felfrissülve folytatjuk az utat. Az elején olyan sok bukdácsolós-köves és erdei szakasz volt, hogy megbánom az elindulás gondolatát is. A nap végére megenyhül a szomorúságom, az emelkedők ettől még dögivel jönnek. Leülünk egyik erdei padra pár percre, másik alkalommal narancslét iszunk pihenésképpen. Nagy a forgalom a szállás irányába, mi is gyorsabbra fogjuk a tempót…

 

A gondnok asszony minket látva visszasiet a házba. Még van pár hely, az emeleten pedig az összes ágy földszintes, no mászás. Az albergue új, modern felszerelésekkel, világos és tiszta. A már ezerszer ismételt feladatsor, rutinszerűen: fürdés (mosni már nem szeretnénk a hazautazásig), öltözködés és kinézünk a városkába. Alig mozdul valami a környéken, mint megtudjuk egy helyi ünnep miatt áll az élet. Két éttermet kivéve minden ajtót zárva találunk. A menü finom és elég sok, vacsora nélkül átvészeljük ma. A házban lakók kicsit tétovák, dologtalannak tűnnek. Közben betelik a létszám.

 

A megérkezés és még úton levés furcsa keveréke a Camino Finisterre. Ott álltak a lábaink a katedrálissal szemben, láttuk mások célba jutását és valahogy még sem akar véget érni. Az út még ott van a testünkben, nehéz leállni. A gyász reflexei élednek újra ebben; jó lenne megtoldani az örömünket még egy lépéssel. Kaptunk háromnapnyi haladékot, hogy aztán belássuk a világ végét, az utunk végét, az életünk lezárását. Mert ebben a kivételes pillanatban sűrűsödik össze, mint érett gyümölcsben, a küzdelmünk tanulsága. Volt értelme felkerekedni, többek lettünk általa. Megláttuk a barátság és támogatás erejét, a csend méltóságát, a siker lelkesítő hatalmát. És közben helyre került egy-két poros emlék is, amikhez eddig nem volt hozzáférésünk. Az út nem kívül vagy belül épül: TE VAGY AZ!

 

Holnap hosszabb út vár ránk (33 km), lesz megint emelkedő. Az albergue kétszer ekkora (34 fős) és később nyit, 16-kor. Időben indulunk majd, aztán szárazon tartjuk a puskaport… Mivel a mosás gondja sem nyomaszt többé, akár magánszállásokon is kihúzzuk két alkalommal, ha szükséges. Holnapután már az óceán vizébe bukó napkorongot fogjuk csodálni. És rálépünk a visszafelé vezető útra. Hogy mi vár otthon, talányos. Vajon mi történt az országban? Hogy vannak a barátaim? Eddig – Ági levelét leszámítva – elég egyoldalú volt a kommunikáció közöttünk. Magamban modellezem a hazatérés utáni órákat, napokat (kit és mikor hívok fel, hová megyek, milyen sorrendben intézem a tennivalóimat). Persze lesz ez másként is, de legalább van mitől eltérni.

 

Még két nap, kétszer „idegen” ágyban. Egy álomszerűen gyors utazás, egyik lépés dominóként vonzza maga után a következőt. Mennyi automatizmus! Hol van a spontaneitás, az alkotás szabadsága az életemben? A szabadságunk egy felvillanásnyi ünnep lenne, amivel eldönthetjük minden kereszteződésnél, hogy merre haladjunk tovább… de a valóságban csak sínpárokon csúszunk tovább a következő állomásépületig?

 

Az idős francia hölgyek zacskós levest kevergetnek. Mikor főzök eredeti alapanyagokból? Beérem-e tucat-örömmel, tucat-szerelemmel, tucat-munkával, tucat-barátokkal? Húslevest főzni, ahogy a blogban írtam február 8-án, befektetés, és „megszállottság” kell hozzá. Igényesség az iránt, hogy a szavak, az ölelések tiszták és igazak legyenek körülöttünk. Van kedvem, időm és energiám a főzéshez. Van kedvem, időm és energiám az újrakezdéshez. Az életem az én kezemben van. Úgy irányítom, oda fejlődik, amit döntök róla. Igényes leszek a testemmel az étkezésben, a pihenésben, az időm beosztásában. Megbecsülöm a lehetőségeket és nyitott maradok a változtatásra, a meglepetések befogadására. És lesz kutyám, okosan gazdálkodok az anyagiakkal. Ha nyílik rá mód, lakást is veszek – olyan megoldással, hogy ne kössön röghöz egy életre. Az ismerkedésben aktívabb leszek, határozott és egyértelmű. Nem hagyok elvarratlan szálakat magam után. A döntéseimben a következetesség és a megfontolt korrekció fog vezetni, amikor belátom valaminek az értelmes vagy éppen a fonák voltát. Képzem magam testben é szellemileg. Edzés, spanyol, dráma [?], esetleg egyéni terápia… ennek az utóbbinak most nem látom sok jelentőségét, ez is változhat.

 

2011. február 8., keddInstant kapcsolat vs.örök kaland

A főzés művészet. Éppen úgy, mint az emberi kapcsolatok. Meg lehet oldani kis befektetéssel és gyorsan is, akár a párkeresést. Csak egy hibát nem érdemes elkövetni: az instant-leveses tasakból vasárnapi húslevest remélni. Lássuk mindezt a gyakorlatban!

 

1. modell

Öntsük a tasak tartalmát egy csészébe és adjunk hozzá 2 dl forró vizet. Keverjük jól el, hagyjuk 5 percig állni és máris fogyasztható!

Azaz: kapj elő egy (mások által gyártott) mintát, hozd működésbe és fogyaszd el! A többire ott a kémia és a gravitáció...

 

2. modell

Hozzávalók: 1 kg színhús, 50 dkg csont, 50 dkg vegyes zöldség (sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé), 1 közepes fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 10-15 szem bors, 1 körömnyi cseresznyepaprika, 1 csapott mokkáskanál sáfrányos szeklice, 1 csokor petrezselyem, 15 dkg kelkáposzta, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, só, 10-15 dkg leveles tészta.


Elkészítés: Minden hozzávalót alaposan megmosunk, megtisztítunk. Egy nagyobb fazék aljára fektetjük a szétütött csontokat, arra a 3-4 darabba vágott húst, és felöntjük annyi hideg vízzel, hogy jócskán (4-5 ujjnyira) ellepje. Forrásig hevítjük – a régi hagyományt követve lehabozzuk –, hozzáadjuk (teatojásba zárva) a szemes borsot, a fokhagymát, a sáfrányos szeklicét – szép színt ad a levesnek –, a cseresznyepaprikát, a hagymát egészben és egy kevés sót. Fedő nélkül, lassú forralással, gyöngyöztetve fél óráig főzzük. Ezután beletesszük a hasábokra vágott zöldségeket, a kelkáposztát, a zöldpaprikát és az egész paradicsomot, a csokorban hagyott petrezselymet, és további lassú forralással, fedő nélkül az egészet puhára főzzük.

Enyhén sós vízben megfőzzük a levestésztát, leszűrjük, egy kevés húslevest merünk rá, és melegen tartjuk. Ezután következik a művészet: a húsleves felszínéről eltávolítjuk a zsiradékot; a nagyját egyszerűen kanállal, a „kisebbjét” itatóspapírral vagy papírszalvétával, majd sűrű szövésű szitakanálon keresztül, merőkanállal – éppen csak szelíden megbillentve a fazekat, hogy fel ne zavarosítsuk a levest – előmelegített levesestálba szűrjük. A tésztát a forró leveshez adjuk, külön tálon kínáljuk a zöldséget és a húst, amelyet fogyaszthatunk a leveshez, vagy utána, második fogásként is különféle mártásokkal.

 

Fontos:

– a levest nem szabad megkavarni, mert zavaros lesz;

– azért kell egy kicsivel több vízzel feltenni, mert a főzés közben elpárolgott folyadékot utólag nem ajánlatos vízzel pótolni;

– ha azt akarjuk, hogy a leves ízletesebb legyen, hideg vízbe tegyük fel főni a húst, így jól kioldódnak belőle az ízek, mert a rostok nyitottak maradnak;

– ha a hús zamata fontosabb, forrásban lévő vízbe tesszük, ami a rostokat hirtelen összekapja, és a húsban marad az ízek java.

 

Azaz: gondold végig, mit is szeretnél. Vásárolj be hozzá körültekintően. Tisztítsd meg a hozzávalókat, és gondosan adagold őket, a maguk idejében. Ellenőrizd, hogy a folyamatok rendben követik-e egymást. Ne cserélgesd ötletszerűen a lépéseket, mindennek adj elegendő időt a kiforráshoz. Ügyelj a tálalásra is! Aztán, ha jól laktál, gazdálkodj okosan a maradékkal...

 

„Ha mindig azt teszed, amit mindig is tettél, akkor mindig azt fogod kapni, amit mindig is kaptál. Ha valami mást akarsz kapni, tegyél valami mást!” (NLP)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.