Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.08.30. Logroño

17:38 Logroño, avagy: „Ó, Mária, értsünk szót... !”

 

[Még tegnap írtam, csak nem találtam internetet a környéken.]

 

Rövid verzió: Lekapcsoltak két napra.

 

Hosszabb verzió: Logroño igazi nagyváros. Itt láttam először spanyol ajkú hajléktalanokat és motoros kerekesszékben bácsit szivarozni. A belváros három (vagy négy) kávézójában furcsán néztek rám, mikor [számító]gépet kerestem, csak nyerőautomatáik voltak.

 

De térjünk vissza még egy szóra Los Arcosba. Tegnap este a mosás utáni lábáztatáskor éppen a titkos naplómat írtam, amikor megállt mellettem egy hosszú hajú, harmincas férfi. A karkötőmet nézve megkérdezte, hogy olasz vagyok vagy magyar. Halmi Robinak hívják, Svédországban dolgozik a szintén magyar barátnőjével évek óta. Már másodszor jött a Caminóra, most Lourdesból indult el. Nagyon megörültem neki, együtt vacsoráztunk (peregrino menüt) a főtéri kis vendéglőben. Hatalmas meglepi volt, nagyon bőséges és finom. Fejenként 10 EUR-ért egy üveg bort is felszolgáltak a háromfogásos étkezéshez. Az orosz salátával önmagában is jóllaktam, ezt követte egy igazi sült csirkecomb, igazi sült krumplival. Alapos lábápolás után mentem aludni és reggel ötkor keltem. Másnap (azaz tegnap) reggel Robival még a templomtoronynál futólag láttuk egymást, aztán ment a maga útján tovább.

 

Fogadalmat teszek Szt. Rúfusz apostolnak (Ő Jézus 13. tanítványa és afrojudeo származású), hogy ha sikerül alaposan lefogynom, akkor hűséges leszek a szép, szőke barátomhoz. Így milyen 1-től 10-ig?

 

Vikinek hallottam egy ébredező csacsi iákolását. Szinte tipegve tettem meg a majdnem 30 km-t. A nap legmagasabb pontján (Alto de Nuestra Señora de Poyo) reggeliztem. Egy komplett tábori oltárt találtam kőből. A Tomitól ellesett gondossággal lefotóztam a reggelire elfogyasztott ételeket is. Rövidítek a kézzel írt szövegen kicsit.

 

Nagyon útálom az N-111-es főutat. Többször is keresztezi a Camino útvonalát. Amit a könyv egyenes szakasznak ír le, az csupán annyit jelent, hogy nincs dúrva hegymenet, de emelkedő annál inkább. Timinek köszönöm a füzetet, most is abból dolgozom.

 

[Horrorisztikus elemeket is tartalmazó rész következik. Gyengébb idegzetűek most abbahagyhatják az olvasást.]

 

Hosszú nap után végre megérkeztem a kőhídhoz. A svájci holpitelero, aki inkább krisnás szerzetesnek öltözött, ránézésre földszinti ágyat adott. Fürdés és lábáztatás után megnézte az ámpolnáimat (a vízhólyag spanyolul) majd elővett egy nagy és egy körömvágó ollót, vattát és fertőtlenítő szereket. Felnyitotta a hólyagokat és kifertőtlenítette, rátett egy paradicsompüré állagú anyagot és az egészet leragasztotta. Aztán jött a rossz hír, hogy 2-3 nap kényszerpihenőt ajánl nekem. Elsőre azt gondoltam magamban, hogy holnap reggel korán kiosonok az ajtón, mégis fontolóra vettem a szavait.

 

A supermercado-ban bevásároltam két napra (itt vasárnap még a legyek is megállnak a levegőben), még a mosást is halasztottam mára.

 

Az hagyján, hogy van szent Bertalannak dedikált templomuk és róla elnevezett utca is. Amikor megláttam a Bar-Tolmay nevű vendéglátó ipari egység cégtábláját, átmelegedett a szívem...

 

De, hogy a címmel se maradjak adós: ezt a viccemet Balázs tudja szemléletesen továbbadni. A búcsúba tartó asszonyok esőért fohászkodnak, de amikor hó hullik az égből, az előimádkozó rázendít:

 

Ó, Mária, értsünk szót;

Esőt kértünk és nem hót! [sic]

Ha már egyszer meghallgattál,

eső kéne, tudhatnád...

 

Szóval én is mást reméltem kezdetnek, mint egy helyben csücsülést; de nincsen baj, csak helyzet van, ami üzen nekem.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.