Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.09.04. Villafranca Montes de Oca – Burgos (38,6 km)

20:52 Burgos – a Himalája után már lejt az út

 

Azt álmodtam, hogy az elhalálozási rendelkezést oktatom a kollégáimnak. Reggel egy szép fenyőerdőn keresztül vitt az út (kb. a napi távom egyharmadán át). A felkelő Napot csöndben köszöntöttem már az első emelkedőn. Egy hegy, két hegy, öt hegy meg tíz... hullámvasutas elköszönés a Meseta előtt. Néha kisütött, aztán erős szél volt, délután ismét rekkenő hőség, estére már a kabátot is fel kellett vennem.

 

Még reggel ért egy nagy csoda: már a következő faluba (Agésbe) érve döbbentem rá, hogy előrébb járok 6,5 km-el, mint gondoltam. Valójában San Juan de Ortegaban reggeliztem, tudtomon kívül. Csomag nélkül nagyon vidáman haladtam a tűleveleken. :)

 

A nap második legmagasabb pontján (1.080 méter) van egy magas kereszt, az oda vezető út pedig via crucis a javából. Köveken csúszkál felfelé végig. Nem merem kiszámolni a mai teljesített távot, de biztosan 30 km fölött jönne ki. Már Burgos előtt (Orbanejanál) túl voltam a magam kétszázadik km-én, ezt egy pohár sör mellett ünnepeltem meg. A cél már csak 488 km. :)

 

Érdekes volt az erdei délelőtt után először tehéncsordával, majd kis falvakkal találkozni, a végén pedig beérkezni ebbe a nyüzsgő városba, a külvárosi nyugodt negyedekből a játszótereken át a főtérre, ahol esküvői fotózás és turista özön fogad.

 

Nagyon jól esett a hátamnak ez a pihenőnap, bár mintha hasonlóan húzódozna az ébrenléttől, mint minden korábbi este. Hogy a testem többi része se zúgolódjon, egy kis mogyorós csokit is engedélyeztem a rendkívüli távolságra tekintettel. Már 19:00 körül értem be a szálláshelyre, nagyon fáradtan. Gyors fürdés (mosás majd holnap) egy kis városnézés fotózással, aztán vissza az alberguebe. Ezt az önkormányzati helyet nemrég újították fel, és fejedelmi. Majd mutatok meggyőző bizonyítékokat. A lift az ágyam mellett 5 méterrel tesz ki, saját kis zugom van, emelet nélkül.

 

Épp a kávéautomatát bűvöltem, amikor hívott Dani, hogy holnap megy a felvonulásra. Aggódom, hogy mindenki épségben élje át ezeket a nehéz, de egyben szép órákat. Nagyon becsülöm a kitartásotokat és szeretnék ott állni mellettetek. Kérem, hogy jelezzétek, mi történt. A netes hírek nem olyan hitelesek, mint a ti szavaitok.

 

Jó éjt, és szép holnapot!

 

P.S.: Köszönöm szépen a sok-sok kommentet! Fiatalodtam tőlük két évet. :) A camino-szexről annyit, hogy az első három napi út során (ami 6-8 óra is lehetett) még pisilni sem jutott eszembe. Pedig lett volna rá alkalmam sokszor. A negyedik nap, Szt. Ferencnek hála, már reggeli előtt összejött a dolog, ma még nagyobb is. :) :) :) A szálláshelyek egyébként olyanok, hogy itt nagy intimitásra nemigen nyílik lehetőség. Hacsak valaki nem megy magánpanzióba, mint mi Matteoval... de ez már a titkos naplóm témája. :)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.