Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.09.05. Burgos – Hontanas (29,4 km)

19:15 San Bol y Hontanas – a szívem hegedül

 

A burgosi patikusnő azt mondta tegnap, hogy az úton fogok találkozni életem párjával. Mosolyogva meghallgattam, nem akartam neki bizonygatni, hogy hiszen Budapesten van. Visszatérőben a katedrálistól, a liftben egy szentendrei lánnyal futottam össze: ennyit a spanyol patikáriusok (vagy patikáriák) jóstehetségéről... :)

Rozival már két nappal ezelőtt is egy szálláson voltunk, csak akkor a karkötőm alapján (meg azért, hogy folyton olaszul kommunikálok, ha van rá mód) italiano-nak nézett. Lehet az is, hogy annyira szép anyanyelvi a kiejtésem. Ő viszont elejtett mellettem egy tálat. Ha akkor nem „Dios mios!”-t mond ott, hanem „Szűzmária-idesanyám!”-ot, akkor korábban is tisztázhattuk volna a hovatartozásunkat.

 

Jók az útikönyv térképvázlatai, nagyon kedvesek a leírásai. DE NEM kisztesztvérek! Érdemes a nagyobb városokban a turisztikai központ által gyártott részletes térképpel dolgozni, ma is így találtam ki könnyebben Burgosból. A lenyugvó Hold volt velem szemben egész reggel, miközben felkelt mögöttem a Nap is. A hideg szélben spanyol békák kórusa énekel. Ha ezt Halász Judit látná! „Hold előttem, Nap mögöttem... szél hozott, szél visz el...”

 

Már egészen úgy járok, mint egy átlagos ember. Csak elindulni nehéz. Minden pihenő után kétszer is meggondolom, hogy megálljak-e inni. Mivel itt mindenki úgy tipeg a nap végén, mint én, nem vagyok megijedve. A Caminot lehet lóháton és biciklivel is járni. Lovakból csak az emésztett takarmányukat (azaz a lószart) láttam eddig, kerékpárosokból viszont a szükséges mértéken felül is jönnek, zúgnak, rohannak el mellettem. Bár nem csak az elsőjük csodálatra méltó, ez kárpótol a zajért, amit okoznak. Tardajosnál egy helyi érdekeltségű macska fogadott a város bejáratánál.

 

Mellettem loholt reggel egy nagyon ellenszenves francia férfi. Elneveztem Dartagnonnak (a nagy loboncos frizurája miatt), hátha így sikerül megszeretnem.

 

Mivel nem kellett tegnap a csomagomat vinnem, illetve csak az ennivalót és a vizet, így tűnt fel, hogy mekkora súlyt is jelentenek ezek külön. Mától gondosabban vásárolok, azaz csak a nagyon szükségeseket, és a vízből is kiöntöm azt a részt, amire már nincs szükségem a következő forrásig.

 

Délelőtt nagyon szeles és hideg volt az idő, ebéd utánra a Nap erősen sütött, amíg le nem ment az égen, de a szél nem csendesült. Az a furcsa, hogy a fehér, óriási szélkerekek egy teljes csoportja állt, amikor engem majdnem lesodort az útról a légáramlat. Nincs kedvem hátranézni, egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy visszafelé méricskéljem a tájat.

 

Ma szembesültem egyik sorskönyvi átkommal. Apámtól hallottam sokszor, hogy: „Ha adnak, fogadd el – ha ütnek, szaladj el!” Talán emiatt kérek nehezen, és várom, hogy mások kitalálják a kívánságaimat. Illetve ezért félek a változásoktól, hogy a kezembe vegyem a kezdeményezést. Megtöröm az átkot, több kisebb dologban is rajtakaptam ezt a diszfunkciómat, és sikerült is korrigálni később.

 

Ha lehet ezt még fokozni, Hornillos del Caminonál láttam egy még farkasabb kutyát, igaz nem volt olyan készséges a kamerának, csak a farkát sikerült elcsípnem. Azt gondoltam, hogy kimegyek a faluból, és egy csöndes helyen eszem meg az ebédem, de valami ott tartott a templom előtt, és lássatok csodát! Mire végeztem, és már az induláshoz cók-mókoltam, megjelent Carmela. Nagy öröm volt őt újra látnom, az egyik legkedvesebb útitársam volt eddig. Induláskor nem akartam kagylót vásárolni, mert olyan kommersznek tűnt. Ma viszont megláttam Csillát, és nem volt szívem otthagyni a bárban. Fel is szereltem a zsákomra, és még nem sejtettem, hogy igazi keresztanyjával csak órák múlva fogunk találkozni. A múlt és a jövő itt úgy keverednek egymással, mint tejbegríz az őrölt fahéjjal. Farkas egyébként ma alig szólt hozzám (szerintem féltékeny).

 

Az utolsó 10 km közepén található San Bol, ami valójában egy kis házikó ligettel, sátorozni való helyekkel. Nem közvetlenül a Camino útvonalán fekszik, pár métert be kell gyalogolni hozzá. Mivel nem volt sok étvágyam 13:00 körül, azt gondoltam, hogy itt ebédelek. Tétováztam kicsit újra, hogy menjek-e inkább egy fa árnyékába. Mégis benéztem San Bolba, ami egy ferences remeteség képzetét kelti. Belülről is olyan. A hospitelera magyar: Stráma Juditnak hívják, ott volt még egy magyar lány, Dukát Csilla is. Egy spanyol fiú a másik gondnok, negyven körüli és a Caminot végigjárva beállt szolgálni a többi zarándokot. Gondolkozik azon, hogy kapucinus lesz. Beszélgettünk, hogy éppen fordított irányba haladunk. Meghívtak ebédre is, ami egy kis főtt rizs volt zöldbabbal. De olyan ideális ízű, hogy jobbat elgondolni sem tudok. A bélyegzőjük egy faágból kézzel faragott T (tau). A legszebb, amit kaphatok az úton. Kicsit visszajött a ferences múltam, sokáig tart még annak a hatása, amit ott átéltem.

 

Hontanas már egy gyűszűnyi falucska, egy számítógéppel a bárban. Az utcán teregetünk, viszont az albergue nagyon lakájos és még meleg víz is volt zuhanyozni. Két SMS-t is kaptam, hogy Budapesten béke van. Köszönöm szépen! Itt is csöndes minden, megyek aludni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.