Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.09.06. Hontanas – Boadilla (28,2 km)

14:07 Castrojeriz y Boadilla – sárkány ellen sárkányfű

 

Az előző helyen a netezésért a csapos nőnek kellett fizetni, becsület-kassza alapon. Írás közben lecsúszott egy korsó cerveza, ami kicsit a fejembe is szállt. Ennek ellenére már talpon voltam hajnali 4-kor és hogy teljen az idő, unalmamban megborotválkoztam. Az ébredésben segítségemre volt az is, hogy minden részem viszket. A vidéki kis helyek romantikájának tagadhatatlan árnyéka van: amikor a légysereg elnyugodott már, akkor a bolhák ostroma meg-megújul. (Radnóti) Fizikai (rongy-rázás szó szerint) és vegyi (fokhagyma) fegyvert egyaránt bevetek a kellemetlen vendég ellen. Értem én, hogy nekik is élni kell valahogy, csak leszarom. Mikor hatot ütött a kis templom órája, már indultam is, kávé és reggeli megvolt ekkorra. A kávéautomatát igaz újra kellett indítani, de nem adtam fel egykönnyen.

 

Ragyogóan tiszta az égbolt, csak a csillagok világítanak az első egy órában. A két oldalt fákkal szegélyezett úton a telihold fénye kukkant be minden függönyrepedésen át. Csak egy közeledő autó miatt kapcsoltam be a fejlámpámat, hogy látható legyek számára; ő viszont örömében dudált egy sort, hogy üdvözöljön (ezt teszik egyébként a kamionsofőrök is az autósztrádán, ha meglátnak egy zarándokot – kedves szokás). Az éjszakai madarak fel-felröppennek a lombokból, csak az elsőtől rezzentem össze, aztán az élet részévé váltak. Egy gyerekkori altatódalt dúdolgatok, énekelgetek: „Szép csillagos az ég, elcsendesült a rét, ezüstös fényét hinti rád a holdsugár...” Ma valahogy a gyerekkorom jön elő többször is.

 

A Nap óvatosan tollászkodik, mintha vissza akarna bújni kényelmes felhő-párnái köze „csak öt percre”, de azok már elpárologtak, mind egy szálig. Csend van. Farkasnak bezzeg be nem áll a szája: csacsog, kopog a köveken egész délelőtt. Megpihenek egy kidőlt fatörzsön, éppen elfér rajta minden felszerelésem. Arra gondolok, hogy ez a fa nekem is dőlte ki magát :) meg azoknak is, akiket melegít majd az ősi napfénnyel, vagy akiknek bútora, tetőgerendája, játékkockája lesz. Ki tudom venni a vizes palackomat a hátizsák zsebéből anélkül, hogy levenném azt a hátamról. Micsoda mutatvány, micsoda világszám!!! Kár, hogy csak ülve sikerül; útközben meg kell kérnem valakit, hogy segítsen ki, ha nem szeretnék hosszú időre leállni. Elindulni nehéz nagyon.

 

A kutyákat és a kapukat fotózom megszállottan. Kell nekem otthonra egy eb, vagy valami más négylábú. Arco de San Antón után kukorékolás-versenyt hallok, a Szent Klára kolostorhoz közeledve pedig gyöngyöző harangszót hoz a szél. És szélkerekek minden irányban, ameddig a szem ellát. Egy szintén gyerekkori történet a városi kisfiúról, akit a vérszegény életmód miatt a doktor bácsi ilyen recepttel lát el:

 

Reggelire rigófütty, ebédre tücsökciripelés, vacsorára kolompszó...

 

A Meseta nekem, alföldi parasztgyereknek, nem nagy was-ist-das. Mintha időutazásra hívna. Előtte viszont volt egy szívdobogtató emelkedő, hirtelen 100 métert nőtt a szint, aztán ugyanoda vissza. Most jött el az a pillanat, amikor vissza „kellett” nézni, géppel a kezemben. Ha az istenek éltetnek (és nem esz meg pl. egy oroszlán), és a következő nap is ilyen jó lesz, akkor holnap estére nem marad egyetlen cm hátralékom sem. Pisloghat majd a THO meg a TAO. ;)

 

Itero de la Vegaban lentejas-t ebédeltem. Ez a lencseleves és a lencsefőzelék közötti átmenet. Friss bagett és hideg sör kíséretében kifejezetten gyógyhatással bír. Tesztelve! De indulok is Boadillaba, ami még kb. 8 km, ott állítólag medence is van az albergue-ben. Viszlát’ holnap!

 

20:53 Camino plázs (avagy zarándok-strand)

 

Már azt hittétek, hogy ma nem jövök, ugye kis pöcsök? Hát tévedtetek! „Kár, hogy letedd!!!” Boadillaig az út elég egyhangú volt, meleg és poros. Már Iteroban átsuhant a fejemen, hogy ha itt ebédelek, plusz 2x20 perc internetezés nagy szünet, és emiatt meglehet, hogy nem lesz helyem a kiszemelt szálláson. A könyv szerint 2 teremben 48 ágy van, és a medence okán gondoltam, hogy nagyon népszerű is. Mellettem húztak el a biciklisek, akik szintén az én esélyeimet csökkentették. Gondoltam egy merészet: próbára teszem Istent. Én már megléptem a magamét és nem vonakodom ettől a jövőben sem. Így legyen olyan kedves, tartson fenn nekem egy ágyat. Még meg is álltam pár percre, levettem a bakancsomat és átszellőztettem a lábam. Ha már lúd...

 

Onnan tudom, hogy ma vasárnap van, hogy egy fia élelmiszerbolt sem tart nyitva. Kedvem támadt a hőségben misézni, ezért a jó öreg rókák nyomdokain haladva kipróbáltam a konszekrációt a Napkoronggal, az kéznél volt. Úgyis egész nap áldozza a bőröm a sugarait. Szépen sikerült, könnyen emeltem fel, mint egy hópehely-ostyát.

 

Beérve a faluba keresni kezdtem az alberguet, de közben elvesztettem a sárga nyilat és a helyi öregasszonyok se voltak nagyon bőbeszédűek. Mivel a fotó alapján be tudtam tájolni, hogy a templom melyik oldalához van közel, elindultam toronyiránt. Csak egy volt a bökkenő, amiről még nem tudtam: a könyvemben szereplő homlokzat nem az utcára, hanem a belső kertre néz. Már másodszor jártam körül azt a szakaszt, amikor a meleg és a fáradtság miatt egy hatalmasat ordítottam. Ekkor odakeveredett mellém biciklivel egy alemana (német hölgy) és bekísért a pár lépésre lévő kapun.

 

Itt viszont maga a Kánaán várt rám. Jaj, úgy élvezem én a strandot... A hospitelero nagyon kedves, tud pár mondatot magyarul, és azt jól alkalmazza. Azt mondta, hogy hagyjuk a hivatalos dolgokat, menjek fürödni. Így tettem. A gyönyörű pázsiton és szép virágos kertben kialakított medence tele volt tiszta, hideg vízzel. A nap minden baja bolhacsípéssé torpult – bár az sem elhanyagolható – todo elfelejtve... Tudjátok milyen 5 spanyol pasival egyszerre csobbanni? Nincsenek rá szavak. Ma ünneplek. Vacsorázni is lehet itt, a pincér hibátlanul kérdezi magyar nyelven, hogy „csirkét, halat, vagy marhát” parancsolok-e. Csodák mindig is vannak!!!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.