Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.09.11. León – Mazarife (21,5 km)

15:29 Mazarife – Nagyapának, falura

 

León még alszik, amikor mi már mozgolódunk. A német anyanyelvű, de ezt ügyesen titkoló hospitalerak reggelit készítettek. (A kiejtésük azonnal elárulja őket.) Forró kakaót és baracklekváros kenyeret kívánok, így azt eszem. Tegnap este fél tízkor volt a kapuzárás, és a sok mosás-szárítás-teregetés miatt már nem volt alkalmam vacsorázni. Ma viszont bepótoltam a lakomát. A marhahúst istenien tudják elkészíteni, finoman szaftos és omlós.

 

Mio Daniele az asztalnál még feltűnik pár percre, aztán mire indulok, már csak a hűlt helyét találom. Furcsán-kurtán ment tovább, köszönés nélkül. Olyan hirtelen, ahogyan érkezett. A szakításaimra és azok kezelésére gondolok ma. Tegnap este, netezés közben belekukkantottam Balázs blogjába is. Kíváncsivá tett, hogy kivel kapcsolatban ír a szakításról. Majd otthon megtudom.

 

A városban kicsit összekuszálódtam, de egy helyes utcaseprő fiú készségesen kisegített, az eligazítás minden szavát ittam. :) Olyan csinos volt, hogy ezért örömömben az összes kollégájának hangosan, előre köszönök útközben. A spanyol városok (és a kisebb falvak is) kifejezetten tiszták, nyoma sincs az olasz rendetlenségnek.

 

Már napok óta érlelődik bennem egy gondolat, most leteszem: a Camino-turistát és a zarándokot csak egy hajszál választja el egymástól. Az első a természettel szeretne találkozni, az utóbbi a való élettel. Most már nagyon is meg tudom érteni azokat, akik visszavágynak ide; csak az a bökkenő, hogy az életet sem lehet újrakezdeni, már bölcsebb fejjel javítgatni a korábbi tetteinket.

 

A laudes (reggeli ima) idején sok fehér ruhás barátot látok La Virgen del Caminonál. Egyikük készségesen bélyegez és még a fotózáshoz is pózol kérésemre. Egy keresztes szentkép az ajándék, hátoldalán a jó halál kegyelméért esdeklő fohásszal. Mivel a pecsétet halványan nyomta elsőre, dupla tornyú templomot gyártottunk a credencial utolsó oldalára. A következő [úti okmány]t már beszereztem.

 

Olyan gyorsan haladok, hogy már-már az a gyanúm támad: valamit talán nem rendeltetésszerűen végzek. Aztán emlékeztetem magam, hogy itt nincsenek elrendeltetések. Nagy pihenőt tartok Fresno bejáratánál. Iszonyú korán van még és már csak 12 km van hátra. Gyerekjáték. Ez aztán a nyaralás, ez aztán a dínom-dánom...

 

Chozas de Abajo nyitva tartó bárjában megjutalmazom magam egy cornettoval, aztán indulás a maradék pár lépésre. És olyan korán itt vagyok, hogy még ebédidő végén elfogyaszthatom a napi menümet. Már kimostam, csak vásárolni kell még holnapra reggelit. Egy NAGYON fiatal fiú a szobatársam, de még nem beszéltünk, mert most aluszik. Mi lesz itt megfizetve?

 

Próbaképpen ránézek az órámra, péntek van. Ez az információ az égvilágon semmit sem jelent most. Szeptember 11-e van, ez viszont már felidéz pár zaklatott percet. R.I.P.

 

Elvégeztem egy gyorsolvasási tanfolyamot, és túl vagyok a Háború és békén. Oroszországról szól.

 

Az alcímről annyit, hogy rémlik valami az általános iskolai tanulmányaimból (orosz irodalom), hogy egy falusi kisfiú elkerül otthonról, és a városból így címezte meg a borítékot: „Nagyapának, falura”. Ma León után egy kisebb előváros, majd falvak következtek. Egyre inkább belevittek a csendbe. Bántja lelkem a nagy város durva zaja... – írja Ady.

 

Úgy elmennék én is nagyapának, falura. (Csak lenne egy falum és egy unokám!)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.