Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.09.14. Rabanal – Molinaseca (24,1 km)

15:41 Molinaseca – Az úton két árnyék, aztán csak egy

 

A házigazdák megkérnek, hogy nézzem át a magyar nyelvű házirendet, mert hiányzik belőle a TILOS A DOHÁNYZÁS! kitétel. Arra kérnek, hogy pótoljam ezt kézírással. Előttem volt egy Dunaharasztiból indult nő, aki nem tartotta be a szabályt. Egy kis zápor elverte a port estére. Sétálni indulok a házakon túlra, olyan szép a panoráma. Meglegyint a honvágy édeskés érzése; no nem annyira halálos, csak jó tudni, hogy tartozom valahova. A helyi nyugdíjas sétakör tagjaival találkozom útközben. Tanulok tőlük egy trükköt: a fenyő-szerű örökzöld bokrok ágaival hessegetik el maguktól a szemtelen (piaci) legyeket. Az albergue könyvtárában találtam egy nagy képeskönyvet a burgosi katedrálisról. Mivel nem tudtam akkor megnézni eredeti formájában alaposan, most bepótolom virtuálisan ezt is.

 

A hospitalera figyelmeztet, hogy ne áztassam túl sokáig a lábamat. It's my láb! Már szinte alszunk, mikor hatalmas durranások és egyre erősödő zene-bona közelít a házunkhoz. A jó spanyolok fiesztáznak. A falu minden létező lakója síppal-dobbal [szó szerint], kasztanyettákkal felszerelkezve táncol. Körbejárják a belfalut. Közben egyszarvú „csöcsöskancsóból” vino tinto-t (vörösbort) kínálgatnak minden arra járónak. Hangulat, az van!

 

Másnap ég a talpam a sok gyaloglástól. Melyik helyen is járunk? Még nincs nyitva az albergue. Leülök a padra. Valaki itt felejtette a credencialját. Mennyi lehet még hátra? ... – erre [a gondolatra] ébredek.

 

Körülöttem a hálózsák-gubó-testek békésen durmolnak. 2:15 van, ellibbent az álom. Kimegyek a mosdóba, majd tökéletes csöndben előkeresek lámpát, füzetet, tollat. Szerencsére nem vették el őket a „láger őrei”. Így sort sor alá tapogatva, pici fejlámpám fényénél írok, hogy a többiek tovább szőhessék álmaik fonalát. Van abban valami hamvas báj, hogy az új kollégák a bankról szoktak álmodni. Akasztják a hóhért!

 

Tegnap délután – most már igazándiból – láttam egy színes fonalból kötögető nénit. A kezem nyúlt volna a [fényképező]gép után, de útközben megálljt parancsolt rá az útikönyvem egyik mondata: „A helyieket fényképezni önző dolog, sokat vesz el és keveset ad.” A belső lemezemre azért archiváltam napfényes arcát. Így is jó lesz.

 

Visszafekszem, újra éjszakát varázsolok, hátha visszajön a tarka álom pillangó képében. De cak fogolódunk, fogolódunk dágaszágaim! Hallom, amint a toronyóra elüti a hármat, majd a négyet, aztán az ötödikre már nem emlékszem. (Olyan ez, mint a lábműtétem előtti számolás, amíg az altató át nem vette az irányítást az idegrendszerem fölött...)

 

A Pilar még alszik, kitartóan kopogok hát az öreg ajtón. [Visszatérve azt látom, hogy] a konyhánkban egy huszonéves izmi nagyfiú az apukája ölébe ül. Jaj, Cica! Reggeli után egyszerre indulok Guidóval (röv.: Gilo), a Cruz de Ferroig beszélgetünk, a hangja és a stílusa Kiss Danira emlékeztet. A keresztnél fotózás, és mély hallgatásba burkolózunk. Szerencsére értem a néma zsiráfot, így útjára engedem egyedül. Viola Gyuri villan be, aki Bagolyirtáson a cserépkályha mellé húzódva várta ki a misém végét, hogy nem zavarjon meg.

 

Találkozunk egy 5 fős lovas-csoporttal. Végre, tehát nem mese. Most már a porban a bakancs- és biciklinyomokat lópatákok is tarkítják. Todo verde! Békésen sétálgatok, hátizsák nélkül. Az út annyira adja magát, hogy 20 nap elteltével a könyv biztonságát is elengedem. A pihenők tervezése miatt 2-3-szor nézek bele, de az is fölösleges, tudja a lábam, mikor kell megállnia. A hegygerincen japán család hűsölne, ha lenne árnyékuk. Babusa Árpival begyakorolt "konicsiba"-val üdvözlöm őket. Előkerül Matteo is egy mondatra. Ő már vasárnap Santiagoban szeretne lenni (elárulja, hogy ma hétfő van). Vajon mennyi sóhajtozást hallott ma a Polar Center két liftje?

 

A csúcson lenne érdemes megállni... többek között ebédelni is, de nagyon kopár és poros az út. Rövid megálló után megyek tovább Aceboig.

 

Újabb caminozó fajt fedezek fel: egy bongyori fiú futva halad el mellettem. Befogni nehéz lenne mintapéldánynak, mert a szeder- és csipkebokrok olyan gyorsan nyelik el, ahogyan érkezett.

 

Megszilárdult lávafolyás-lépcsőkön gurulok lefelé, mindig csak lefelé. A bokrok és ágak néha kicsípnek egy-egy darabkát a szatyrom oldalából, estig azért kitart. A végén átmegyek hegyikecske-üzemmódba: vígan szökkenek el a lemaradók mellett. Ezerszer áldom az eszedet Eszterem, hogy a csomagszállítást ajánlottad! Így, kis kézipoggyásszal is elfáradtam, te pedig hátizsákkal tetted meg ezt a szakaszt. KOL HAKAVOD!

 

A városka [Molinaseca] hídján átlépve újra csak ismerős arcok fogadnak. A hospitalero még ebédel 15:00-kor, így marad a várakozás. Végül hamar megjön és elmondja, hogy a szomszédban vár a csomagom, és tényleg! Jó nap ez a mai, jó nap ez a halálra.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.