Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.09.20. Gonzar – Melide (31,2 km)

17:19 Palas de Rey y Melide – Markos legényeket keresünk faszállításhoz!

 

Tegnap korán befejeztem a blogolást. Még a bárban megittam a szokássá vált hosszú kávét tejjel, és elmajszolgattam hozzá a maradék citromos kekszet. Az uzsonna szederként tálalva az út mentén mindenütt. Szerencsére a (még Robitól örökölt) sötétkék melegítőm van rajtam, ami ugyanúgy kéztörlő egyben, mint a Lina szoknyája.

 

Előttem és mögöttem sok drága ember, valaki megkerül, van, akit soha többé nem látok az életben. Mintha esni készülődne... elrakjam a zoknikat? Egy nagy vegyi üzem mellett haladok. Bűz a köbön, kifejezetten áporodott zokni szaga (lábfetish kedvelők figyelmébe!). Bekerítetlen körtefa integet az egyik fordulónál: szolgálja ki magát!

 

Azt se bánnám, ha amputálnák a balkezem, csak LEGYEN MÁR VÉGRE VÉGE ENNEK A K*RVA BÉNASÁGNAK!!! A távolságjelző oszlopok – Ady „ellovanjanak” mintájára – elkilométerkövennek mellettem: 85, 84 és 83 ... mint egy kiszámolós játék. Az eső, vagy annak az ígérete Gonzarban marasztal végül éjszakára. Így holnap kicsit hosszabb lesz az út. A bélyegző, az ár és a körülmények galíciai mintát követnek [később is] szinte otthon vagyok. Most már minden lefekvés és reggeli indulás előtt szúnyogirtó spray-vel impregnálom a bőröm egész felületét. Mivel tegnap nem voltam elég alapos, reggelre az ujjaimat marták vörös-lilás égő foltosra a dögök. A Lourdes ajánlotta antivakarin tablettákat szorgalmasan nyelem délutánonként (jaj, a mai elmaradt...).

 

Még csak 15:00 van és már túl vagyok a zuhanyzáson is. Az idő szomorkás, itt is, ott is szundikálnak körülöttem; a délutáni szendergést választom én is, ereszcsatorna muzsikára. Ázott verebek futnak be, egymás után sorban. Van, aki csak egy kis pihenőre, aztán tovább is áll. Hihetetlen mennyiséget vagyok képes enni (és inni is), a bárban kosármeccset néznek a helyi-menő-csávók. Spanyolország – Görögország 55:42 az állás, amikor feltápászkodom az asztaltól, újabb 7 dl vino tinto után. Guidoról aggasztó híreket hoznak a brazilok: nem bírja a térde, félt is előre a lejtős szakaszoktól. Remélem látom még, talán Santiagoban. Holnap Melideben 130 ágy és 110 lókarám lesz, csak jut ebből egy a számomra (mármint az első fajtából).

 

Ma teljes sötétben indulok el, a korán kelőkkel. A csillagok is csak hunyorognak, a Holdnak se híre se hamva. Három járónapnyi út áll még előttem, egyre rövidebb és laposabb szakaszokkal. Ideje feltenni egy kérdést: minek is indultam én el egyáltalán? Élet-halál fontos ez most. Születünk és meghalunk olyan időben, olyan helyen és körülmények között, amiről nem kérdeznek meg bennünket. Akkor milyen kérdésre érdemes egyáltalán választ keresni?

 

Elköszönök a ködös magaslatoktól, már nem jönnek vissza. Galíleaban kiszámíthatatlanok az időjárás útjai. Zavarnak az útitársaim, egyre ingerültebb vagyok; a JNF (Júdea Népe Front) előttem krákog és nyihog (tényleg állathangokat utánozva bohóckodnak), mögöttem pedig szenténekel. Igyexem egyenlő távolságot venni tőlük, hallótávon kívülit. Amikor magamra maradok, egy jólesőt ORDÍTOK; csak úgy magamnak, artikulálatlanul... A botommal szét tudnám verni most annak a fejét, aki megzavarja a csöndes délelőttömet. Nem ijedek meg ettől a gondolattól sem. Tegnap olvastam B. Attiláról [ugye nem ismerhetem?], akit Pesten bestiális körülmények között meggyilkoltak. Az agresszió összeköt a hóhérral, a fájdalom az áldozattal.

 

A kedvenc KM kövem (a 69-es) következik. [Közbeszúrt jó tanács haladóknak: mielőtt kiöntöd a vized, győződj meg arról, hogy működik-e a kút!] A Camino bizonyos szempontból kicsit olyan, mint a Helikopter (H.P.) könyvek olvasása. Először végeláthatatlannak tűnik, aztán siettetnéd a befejezését, meg nem is. Megyek az utamon lefelé; halál, az én halálom is közelebb jön minden lépéssel.

 

Vasárnapi alma az útszélen, felveszem. Mennék még tovább, de a bal sípcsontom azt mondja: MOST van ebéd, nem később! Casanova település után lombsátor-folyosó véd a szemerkélő, majd magát is elunó esőtől. Vigasztalásul bekukucskál a Nap a réseken kicsit. Az utolsó 8 km előtt veszek egy nagy fürt szőlőt, jól jön a cukor fáradt izmaimnak, meg az a kis pihi, amíg ezt leírom a papírra. Aztán ripsz-ropsz megérkezés, zuhanyzás. Mégis mosok, mert elég erős a napsütés, ritka kincs errefelé. Vigasztalom a lábaimat, már csak két nap menetelés, de mintha nem hinnének már nekem, olyan régóta bolondítom őket.

 

Hogy lássátok, nem hagyott cserben a jókedvem a vége előtt 50 km-el sem, befejezésül a két kedvenc templomi hirdetésem:

 

1. A jövő vasárnapi szentmise elmarad; de nem búsuljatok testvérek, csapunk egy fasza litániát!

2. Megérkezett a téli tüzelő. Kedden este markos legényeket várunk a plébánia udvarara, faszállításra!

 

(A telefingjátok a templomot, a perselybe meg nem dobtok... majd máskor Gusztikám!)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.