Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.09.10. Redondela – Pontevedra (18,2 km)

2011.01.20

7-re állítottam az órám, 5-kor már kimentem pisilni. Vagy a dinnye, vagy csak szimpla megszokás. Világítanak, zörögnek körülöttem. Inkább maradok még az ágyban, kenegetem magam és a lábamat. Nyugis nap vár rám, két kisebb emelkedővel. Még négy [nap]. Egyre többen vagyunk, remélem a szálláshelyek is [vannak bőven], de nem gond [ha betelnek], kb. 200 euróm maradt még…

 

A hegymászás izzasztó volt, főleg Arcade utcáin belül hiányzott a szívgyógyszerem. Sok pihenő- és vízvevő hely, ez már a klasszikus zarándokjárat. Újabb Kanári-szigeteki fiúpárral ismerkedtem meg. Talán egy helyen szállunk meg. Pedroékat se láttam az utolsó kávézásunk óta, pedig jó lett volna még beszélgetni. Az albergue példásan tiszta, kár, hogy a vérszívó dögöket magammal cipeltem. Teszek egy próbát: befújom a hálózsákomat rovarriasztóval és reggel leszűröm az eredményét. Végül a házban tudok blogot írni, az hospitalera jó tippet ad a vacsorához. A buszpályaudvar épületében vagy egy étterem rész. Előételnek milánói rizst kérek (zöldséggel és halott állatok szalonnájával gazdagon), a fő fogás sült galamb (!) gyöngyhagymával, gombával és szalma krumplival (gy.k.: hasiburi). Záróakkord: café con leche. A pincér fiú muy amable… borravalót kap. Érzem a vino tinto hatását. Szép ez az este is… Él ez a kis hely. Elhatároztam, hogy Margitka férjétől (nevezzük Péter Bá’-nak) kérek egy tetoválást Farkasra: TU ERES EL CAMINO szöveggel, plusz egy kagylót a markolat részére. Szerintem szép, és nem fog fájni neki. Mielőtt kérem a számlát, gyors összeadás az abroszon: Santiago 65,6 kilómetros. Mesterségünk címere, a füstült sonka cégérként lóg a pult fölött. A kávézó egyben panadería, ami azt jelenti, hogy kenyeret és péksüteményeket is árusítanak. Úgy döntöttem, hogy nem cipelek egyetlen deka fölösleges súlyt sem. Majd veszek holnap valami szendvicset útközben.

 

A bor után nehéz felidézni, mit is írtam az internetes naplómban.

(1) Nem az a fontos, hogy egyszerre lépjük át a célszalagot, hanem hogy mindannyian megérkezzünk. Türelem kell ehhez magammal kapcsolatban is – akkor érkezem, amikor tudok, és nem méricskélem a saját haladásomat másokéhoz; senkit sem kell legyőznöm, vagy megelőznöm. Csak rakom a lábaimat egymás után. Itt vagyok, jelen vagyok, érzékelem, ami most történik bennem és körülöttem.

(2) Mindenki a maga érettsége és tapasztalatai szerint képes járni = nem exportálható a 43 évem semmi gyümölcse, nekik kell megteremniük a sajátjukat. A galambhús pl. számomra Gelénessel feleltethető meg [a nagyszüleim faluja]. Nagyapám, mamám, Valika néném, az unokabátyám… egy kivételével mind halottak; az otthoni temető, az árva galambdúcok és elvadult szőlőtőkék (Isten a megmondhatója, hogy Sanyi bátyám él-e még…) mind benne vannak ebben a falatnyi combban. Az egész gyermekkorom, mikor együtt fosztottuk a leölt madarak tollát, mint egy valós [vérségi] törzs tagjai. Még nagyapám életében történt, hogy egy vasárnapi ebéd után ledőltem mellé az ágyra pihenni, és meglegyintett az elmúlás szele. Azóta Sanyi is felakasztotta magát. Miféle tobzódása ez a létnek, ami itt lüktet az ereimben, a gondolataimban, a lelkemben… ? Hagyom, hogy mindenki (…) menjen a saját ösvényén. Ami igazán lényeges, a legbenső, ami megadja a személyes karakterünket, az nem közölhető. PERO LO NUESTRO ES PASAR… Elmegyünk mindannyian. Csak egyet szeretnék [még kapuzárás előtt] megtanulni: önzetlenül szeretni. SOLO DIOS BASTA!!!!!!!!!! … Kicsit alszom. Egy-két ember nevetése kifejezetten irritál. Szegények, nem tehetnek róla. Antiszocialista lennék? :)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.