Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.09.13. Padrón – Santiago de Compostela (23,9 km)

2011.01.20

Korai ébredés, összepakolok, indulok, mint egy robot. A konyhában megeszem a két barackot, kevesebbet kell cipelni és oltja a szomjamat is. Sötét van és hűvös. A sietősek előttem felderítik az utat. Csalódott vagyok, hogy ilyen lassan haladok. Végül meg van a mai szaka ¼-e, beülök egy forró kakaóra az út melletti bárba. Néha el kell menni a kereszteződésig, hogy kiderüljön, merre visz tovább az ösvény. Ha nincs jelzés, akkor megyek a megérzéseim alapján. 20 km-en belül már vakon is odatalálok. Ma reggel egy kivilágított temetőt is érintettünk. A halál itt játszik körülöttem, bennem. Tudok valahogy készülni rá?

 

Pár gondolat az elvesztett személyekről… Egy kis rosszérzésem maradt a blogolás miatt… lehettem volna kevésbé teátrális. Azért jól jön a nyugalom. A nap legmagasabb pontjáról először pillantom meg idén a katedrálist. Fantasztikus öröm, ugrálok az élmény hatására és magamból kifordulva énekelek. Még 3-4 km és ott vagyok. Elég forgalmas a város, de most sem nyomaszt. Végre odaérkezem a sarokra. A zarándok-hivatalnál a várt tömeg, lassan araszolgatunk fel a széles lépcsőn… Szállás kellene. Pedro nem vette fel a telefont. Próbálom még, ha már megvan a credenciálom. A szerinte „más o menos español” (baszk) barátom mögöttem áll 10 lépésnyire. A főtérhez közeledve több ízben a sírás környékezett. Már itthon vagyok. Tudom, merre van észak és dél. Mellettem egy türelmetlen biciklis táncol egyik lábáról a másikra. Menne már mindenki, amerre lát. Vége van, mondom Farkasnak. Köszönöm minden társamnak (a testemnek), hogy kitartottak mellettem. Elsősorban spanyol beszédet hallani. A ruházatuk (főleg a tekintetük) alapján olvasható le, hogy kb. az utolsó 100 km-t tették meg. Nem számít. Én tudom, hogy mi van mögöttem.

 

Hogyan lesz tovább? Megkapom a végbizonyítványom, irány a Seminario Menor. Gyorsan odatalálok, emlékezetből. Az orvos lányok már a városba tartanak, csomagok nélkül. Akad egy ausztrál társam is. Kő alkesz, és a tűző naptól kicsit bódultan nem látja a hatalmas épületet. Segítek neki. Ugyanaz a folyosó, csak a szemközti oldal (305-ös) szobája. Megfürdök és megyek internetezni az alagsorba. Mégis születik egy poszt, válaszolok Balázsnak… Végül megkérdezem a spanyol előhívó számát és végre elérem Pedrot. Fél óra múlva a catedral előtt. Rövid tanakodás után a jubileumi kapunál horgonyzunk le, meglepően kevesen állnak most sorba. Odajön José is, megöleljük az apostol mellszobrát és lemegyünk a kriptába is. A ferences templomot a múlt évben kihagytam, most a kérésemre átsétálunk oda. Mégis csak itt vagyok otthon.

 

Kisebb nézeteltérésem volt a templomkapuban Nem engednek be hátizsákkal. Jövőre elkerülöm ezt a zsinagógát… Csatlakozik hozzánk még Javier és egy spanyol barátja, később egy apuka a lányával. Vamos de tapas – elmegyünk iszogatni egy utcai standra, ahol a portugál út befut a főtérre. A pincér készít rólunk néhány csoportképet. Hűvösödik, apránként vesszük fel a hosszú nadrágot, kardigánt, kinek mije van kéznél, táskában. Javierék még ma este visszamennek vonattal (10 óra alatt) Madridba. Mindenki csavarog még keveset az esti forgalomban, én is. Vettem könyveket az északi és a sevillai utakhoz. Pár apróbb ajándék, pólók. Hazaszállítom a szerzeményeimet a szemináriumba, már tíz óra is elmúlt. Pedro órája még portugál időt mutat, mert elromlott a felhúzója. Itthon vagyok, tudom az irányt, ismerem az épületeket. Többször is elismerés övezi a spanyol tudásomat, próbálom alázattal fogadni. Meg nagyon jól esik. Békés az alvás.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.